A cég rövid története:
1991-2002 - Külföldről hozott tapasztalatok birtokában
Három egyéni vállalkozó részvételével megalakul a Galagol Közkereseti Társaság. Ekkor a cég fő profilja a festés-mázolás szakipar területére korlátozódik. A hazai munkák mellett a cég jelentős volumenben vállal munkát Németországban. Éveken keresztül biztosít a cég több embernek a hazai viszonyokhoz képest magasabb jövedelmet. Itt tanulják meg, hogy a minőség a munkában elsődleges szempont és amit elvállalnak, azt határidőre teljesíteni is kell. A több év alatt felhalmozott külföldi tapasztalatokat a magyar piacon is igyekeznek kamatoztatni. A 90-es évek végén Szekszárd térségébe több autóiparban érdekelt külföldi vállalkozás telepszik be. A nyelvtudásnak illetve a németországi munkatapasztalatnak köszönhetően több területen is sikerül a vállalkozásnak bekapcsolódni a német cégek beruházásaiba, telephelyeinek kiépítésébe.
2002-2005 - Szolgáltatásokra alapozva
Ebben az esztendőben alakul át a cég Korlátolt felelősségű társasággá Galagol Kft néven. Az egyre nagyobb munkáknak köszönhetően a cég megerősödött egyre több építőipari géppel autóval és eszközzel rendelkeznek. Ekkor vásárol a cég telephelyet és irodát Tolnán. A külföldi megrendeléseknek köszönhetően a cég több esetben alvállalkozói státuszból fővállalkozóvá lép elő. Ebben az időszakban több Önkormányzati munkát is elvállalnak. 2003-ban a Kft megvásárolja a Gerjeni Önkormányzattól a korábban az általános iskola alsó tagozatának helyet biztosító épületet, amelyet továbbiakban is közösségi funkcióval töltenek meg és bérlőkkel szolgáltató házat építenek.
Tekintse meg korábbi honlapunkat: Galagol Kft.
2005-2007 - Cégátalakulás
2005-ben a Galagol Kft-ből a társak külön cégeket alapítanak a Galagol Kft tevékenységi köre a gerjeni üzletház működtetésére korlátózódik. Ekkor alapítja Dobai László feleségével a Volton-Bau Bt-t. Az új cég a profil szélesítése mellett döntött. A német befektetők bizalmának köszönhetően több beruházást bonyolíthat a cég. A magas műszaki minőséget a beruházók azzal igazolják vissza, hogy Magyarországon családi házaik építését is a vállalkozásra bízzák. A tevékenységi kör takarítással bővül.. A német befektetők által felépített illetve felújított csarnokok, irodaházak takarítását végzi.
2007 - Változások
2007 a nagy változások éve. A Volton-BAU Bt kivásárolja a Galagol Kft-ből a társtulajdonost és a két cég összeolvadása mellet dönt Volton-BAU Kft néven. Így lehet a jelenlegi cég az 1991-ben alapított közkereseti társaság utódja. 2007-ben a tevékenység tovább bővül a kereskedelmi profillal. Gerjenben a Galagol üzletházban élelmiszerbolt, horgászbolt, gazdabolt, internet kávézó üzemel a cég keretein belül.Tavasszal elkezdődik és egy esztendő alatt lebonyolódik a Jako Kft. gerjeni telephelyének építése.
2008 - Bővül a tevékenységek köre
2008-ban a Dobai László és Dobai Lászlóné tulajdonában lévő Volton-Bau Kft az építőipari kivitelezésen túl, takarítási ,kereskedelmi tevékenységet és kertépírtést kertápolást is folytat a több lábon állás érdekében.2008-ban új irodaépület kivitelezésébe kezdenek Gerjenben a település központjában,amely ebben az évben be is fejeződött és a vállalkozás birtokba is vette.( az irodaépület képe itt legyen megtekinthető!!!
2009 - Több lábon állni
A 2009-es év gazdasági válsága minket is érintett. Kitartással, az előző év takarékos gazdálkodásának köszönhetően és a pénzintézetek segítségére támaszkodva sem személyi, sem anyagi változásokat nem kellett eszközölnünk. Ebben az évben vállalkozásunk mérföldkőhöz érkezett ,lehetőséget kaptunk egy világszerte elismert svájci konszernek ,hogy a magyarországi elképzeléseit megvalósíthassuk és ennek tervezési folyamatába bekapcsolódhassunk, a vállalkozásunk itt egy lépcsővel magasabbra léphet, így nagy reményekkel indultunk a 2010-es évnek.
2010 - A remények megvalósultak
A vállalkozásnak az előző évi terveket sikerült megvalósítani,az év második felében új tulajdonos társak bővítették a vállakozást, Dobai Nándor és Dobai Barnabás személyében.A két fiatal családtag biztosíthatja a vállalkozás hosszútávú előremenetelét, a fiatalok jelenleg a cég profilba illő tanulmányaikat végzik.A év végén a 100 % ban családi tulajdonban lévő vállalkozáscégformát vált, korlátolt felellőségű társaságot zárt körűen működő részvénytársasággá alakítja át.
Tekintse meg korábbi honlapunkat: Volton Bau Kft.
2011 - A megvalósítások éve
Az év első felében átadásra került az Advaltech QSCH Kft. telephely fejlesztési koncepciója, melynek keretében gyártó és raktárcsarnok került megvalósításra a hozzá tartozó kommunális épületrésszel.
Az év második felében a Samsonite Kft. telephelyfejlesztése is befejeződött. Így sikeres évet tudhattunk magunk mögött. A sikerek lendületével jelentős fejlesztések mellett döntött a társaság a 2012-es évre.
2012 - Fejlesztések beteljesítése
A 2011-es év döntései és elhatározásai alapján megkezdődtek a a cég fejlesztései. Megkezdődött a Gerjen központjában lévő irodaépület szomszédságában helyet kapó raktárcsarnok megvalósítási munkai.
A megváltozott piaci helyzet, és a rugalmasabb munkavégzés érdekében bővítettük gépparkunkat és a hozzá tartozó szakképzet személyzetet. Így a lakossági igényeknek is eleget tudunk tenni. Sajnos az idei évben a jelentős megbízások elkerültek minket, de a jelenlegi tárgyalások miatt reménykedve tekintünk a 2013-as vére.
2013
2013/12-es év tárgyalásainak sikerének köszönhetően megkezdtük a Samsonite 2-es üzemének nagyberuházását. Párhuzamosan a tulajdonosi érdekeltségbe tartozó németországi cég is megkezdte működését (KD-Immobilien GmbH) 100 apartman felújításával (EGYETEMI KOLLÉGIUM felújítási munkái).
A cég alkalmazottainak fizikai állománya 5 fővel, vezetői állomány 1 fővel (Dobai Barnabás tulajdonos személyében) gyarapodott.
Az év végén a cég fejlesztés címszó alatt Gerjen település valamikori cérnázó üzemének megvásárlását eszközölte. 1200 négyzetméter alapterületű ipari tevékenységre alkalmas ingatlan került a cég tulajdonába.
2014
A Samsonite beruházás tavaszi sikeres befejezése és a 2013-ban megkezdett apartmanok júniusi átadása sikeresen megtörtént. Az idei évben a cég tulajdonában léve Gerjen központjában elhelyezkedő 194. helyrajzi szám alatti raktárépület és szolgálati lakás befejezését tűztük ki célul.
Ez év tavaszán tanulmányait befejezve Dobai Nándor az idősebbik fivér is csatlakozott a cég vezetéséhez, hogy öccsét segítve garantálhassa a cég jövőjét.
2015
Saját beruházás keretein belül befejeztük a cég szolgálati lakását, amit terveink szerint mintalakásként is hasznosítunk a jövőben.
Cégünk csapatához idén négy fő csatlakozott; Molnár József, Rácz Norbert, Tóth Dominik és Nagy Rudolf, valamint fizikai állományunk is két 5 fős brigáddal gyarapodott.
Kisebb-nagyobb megrendeléseink itthon is voltak, de az évi forgalmunk felét külföldi munkák biztosították, amik főként felújítások voltak: egy 2500 m2-es ipari létesítmény; egy 3000 m2-es 5 szintes, egészségügyi komplexum, és egy 6 szintes régi építésű, műemlékvédelem alatt álló társasház.
Ez évben itthon nagy hangsúlyt fektettünk a Paksi Atomerőmű fejlesztésével kapcsolatos terveinkre, rövid és hosszú távú beruházásainkra, valamint a Gerjeni önkormányzattal közösen a településfejlesztési lehetőségeinkre.